Nem jó most detroitinak lenni. A térség gazdasági válságtól szenved, az autógyárak bezárása és a jelzáloghitelek bebukásának következtében százezrek hagyták el a várost. A szomorú időszakban az egyetlen örömforrást a sport jelenthetné, ám ebben sem lelhetik sok örömüket Michiganben. A Red Wings sem a régi már és nemrégiben kászálódott ki egy hatos vereségsorozatból, a Lions drámai módon pottyant ki az NFL rájátszásából, míg a Pistons a harmatos Keleti-konferencia alsó felében tanyázik. Marad a vágyakozás egy szebb kor iránt, s még inkább a romantikával túlfűtött nosztalgia. A Pistons 2004-ben lett utoljára bajnok.
Egy olyan szezont fogunk most felidézni, amely az NBA modernkori történetének legkevésbé elismert bajnokcsapatáról szólt, annak ellenére, hogy minden idők egyik legerősebb kezdőcsapatával – ha csak a neveket nézzük biztosan- felálló Lakersét gyűrte le a döntőben. A 2000-es évek dinasztiái közül róluk beszélünk a legkevesebbet, sőt, a vesztes fél többször kerül a szóba a korszakot átölelő diskurzusok során.
Ha egy General Manager felteszi magának a kérdést, hogy milyen irányba induljon el, amikor egy bajnokaspiráns csapatot akar felépíteni, alighanem az első gondolata az lesz, hogy szerezzünk egy szupersztárt, majd építsünk köré egy nyerő csapatot.
Joe Dumars nem így gondolkodott. Összeszedett egy raklapnyi hasznos, remek játékost, akik egyenként nem voltak szupersztárok, de közösen különleges egységet alkottak, megspékelve egy zseniális Larry Brownnal.
A mögöttük hagyott két idényben már sikerült elérni az 50 győzelmes határt Rick Carlisle-al, ám előbb az első kör, majd 2003-ban konferencia döntőben a Nets lett a végállomás, egy sima 0-4-et követően.
A vezetőség a söprést követően elérkezettnek látta az időt, hogy új vezetőedző után nézzen. Larry Brown személyében találták meg az utódot, akinek az irányításával egy csodálatos utazás vette kezdetét Motor City-ben. Bár bajnokságot korábban még nem nyert profi szinten, Dumars úgy érezte, hogy a több mint 30 évnyi tapasztalatával és az 1988-as NCAA bajnoki címével a tarsolyában méltó arra, hogy az utolsó darabkát is a helyére tegye a puzzle-ben.
Tudtam, hogy egy olyan emberre van szükségünk, aki igazi profi és még többet képes kipréselni a játékosaimból, emellett emberileg is a helyén van. - nyilatkozta A General Manager az új vezetőedzőről.
Ez a csapat nem csupán defense first mentalitással lépett pályára. Defense second, defense third.
Az NBA modernkori történetében (vegyük úgy, hogy ez a hárompontos bevezetését követő időszakot jelenti, az 1979-1980-as szezontól kezdve), csupán egyetlen egy olyan szezon volt, amikor rosszabb mezőnyszázalékkal dobtak volna, mint a 2003-2004-es szezonban (43,9 %), mégpedig a San Antonio első bajnoki címét hozó, 1998-99-es idényben (43,7 %).
Ha megnézzük a csapatok akkori védekezési hatékonyságát mai szemmel nézve, elképesztő adatokkal szembesülünk: a Golden State Warriors idei, 96,2-es rátája, a 2003-2004-es szezonban az utolsó helyre lett volna elég, míg jelenleg ezzel liga elsők. A játék egy évtized alatt teljesen átalakult. Run and Gun, 3&D és sebesség mindenek felett. Amikor a Detroit bajnok lett minden a védekezésről és a lepattanózásról szólt.
Dumars tökéletesen alkalmazkodott ehhez, egy olyan alakulatot épített fel, amely a rájátszásra termett, méghozzá igazi szupersztár nélkül.
Bár már a szezon előtt a bajnokesélyesek között tartották számon Larry Brown csapatát, az alapszakasz elején döcögött a gépezet, sokan pedig kételkedni kezdtek a Pistons valódi erejében. Februárban egy hatos vereség szériát követően Dumars fontos lépésre szánta el magát. A backcourt adott volt, Billupsszal és Rip Hamiltonnal, míg frontcourt két olyan védőjátékossal állt fel, mint az akkor másodéves Tayshaun Prince, illetve Ben Wallace. Szükség volt azonban még egy játékosra, aki nem csak védekezésben jeleskedik, hanem pontszerzésben is segíteni tudja a gárdát.
Dumars abban a Rasheed Wallace-ban látta a megoldást, aki előző nyáron Portlandből került át Atlantába, ám ott csupán egyetlen egy mérkőzésen lépett pályára. Sheed egy háromcsapatos csere keretein belül költözött át Motor City-be.
Mindent meg fogok tenni, hogy a bajnoki címhez segítsem a csapatot.- nyilatkozta bemutatásakor a játékos.
Joe Dumars nem győzte dicsérni a csapat újdonsült erő csatárát: Ő volt a hiányzó láncszem. Egyszerűen az összes csapattársát jobbá tette.
A cserét követően egy fantasztikus menetelés vette kezdetét. Az alapszakasz hátralévő részében parádézott a Detroit, amely végül a konferencia harmadik helyére volt elég, hogy aztán a rájátszásban egy olyan utazás vegye kezdetét, amelyet sosem felednek a megtépázott városban.
Kínkeserves, sírból visszahozott, hét meccsbe torkolló széria a Nets ellen, amely végén sikerült a visszavágás az egy évvel ezelőtti fájdalmas kudarcért, majd győztes Konferencia-döntő az első helyen kiemelt Pacers ellen, Prince felejthetetlen blokkjával, illetve Hamilton újabb parádéival.
Jöhetett a finálé, melyben a bajnoki címet visszahódítani szándékozó Lakers várt a Pistonsra. Larry Brown gárdáját esélytelennek tartották a szakértők, sőt, mondjuk ki, lenézték őket. Ám hiába volt a két legjobb játékos aranysárga mezben, Kobe és Shaq személyében, a csapategység, a győzni akarás és a fanatikus védekezés végül győzedelmeskedni tudott, teljesen megérdemelten.
Miközben a sajtó lenézte őket, Dumarsék csak nevettek. A lehető legrosszabb match up voltak a Lakers számára. A belső viszályoktól mérgezett Los Angeles-iek nem tudtak mit kezdeni a Pistons védekezésével, amelyet Ben Wallace vezényelt.
Sokan, sok helyen leírták már, hogy Larry Brown gárdája igazi szupersztár nélkül lett bajnok, ami a szó klasszikus értelmében igaz is, ám amit Big Ben művelt a palánk alatt, a maga kategóriájában különlegesnek számított. A Pistons számára Ben Wallace szupersztár volt.
Olyan, amely hiányzott a Lakersből abban a sorozatban.
Larry Brown: Úgy érzem, a játékosaimban minden megvolt, ahhoz, ami ehhez a játékhoz kell, ami a győzelemhez szükséges és ezt akkor is tartanám, ha végül nem nyertünk volna.
Rasheed Wallace: Nem azért jöttem ide, hogy a Hall of Fame legyek, vagy, hogy enyém legyen a pontkirályi cím és az sem érdekel, hogy milyen rekordokat döntünk meg védekezésben. Azért vagyok itt, hogy átéljem az ilyen pillanatokat, mint ami a bajnoki cím megszerzését jelenti.
És persze ne feledkezzünk meg a döntő MVP címét bezsebelő Chauncey Billups-ról sem, aki 21 pontot és 5 asszisztot átlagolt a fináléban.
Senki sem adott nekünk esélyt, de éreztük, hogy lehet keresnivalónk. Nekik ott volt Kobe és Shaq, de egyszerűen csapatként mi voltunk a jobbak.
A 2004-es detroiti bajnoki cím az akarat, az egységesség és a büszkeség diadala volt, egy olyan ellenféllel szemben, amely 4 Hall of Famerrel a kezdőjében állt fel, ám végül elbukott, mert nem elég alázatos. A Detroit megmutatta számunkra, hogy nincs olyan unalmassá vált közhely, amely a csapatban való gondolkodás erejét ne támasztaná alá.
